Tápiószele egyetlen olyan település térségünkben, ahol mind a három történeti vallásnak van temploma és gyülekezete.

N
1728-ban szervezték meg a római katolikus plébániát, majd 1736-ban a középkori Szt. Demeter-templom helyén és romjain templomot építettek. A faluba történt beköltözések révén a 19-20. században jelentős református és evangélikus közösség alakult ki.

N

A homlokzati tornyos, egyhajós evangélikus templom 1825-ben épült copf stílusban a helyi kis- és középnemesi birtokosok adományából.

A tápiószelei református egyház 1867-ben külön vált az evangélikus egyháztól. Ez tette szükségessé a saját templom építését, amelynek épületét 1900-ban emelték a település központjában.

A második világháború előtt zsidó hitközség is volt településünkön, amely klasszicista zsinagógával rendelkezett 1850 és 1950 között..

 
N

A 2001-es népszámlálás adatai szerint a lakosság 80 %-a vallotta magát valamelyik valláshoz, felekezethez tartozónak. Ezen belül a római katolikusok aránya a legnagyobb, a lakosság 66,1 %-templom2_kicsia, a reformátusoké 10,6 %, az evangélikusoké pedig 2,0 %.

A lakosság 0,3 %-a görög katolikusnak, más kisebb vallást követőnek 1,0 %-a, egyetlen valláshoz sem tartozónak 9,5 %-a vallotta magát, míg a 9,5 %-a nem válaszolt erre a kérdésre, „nincs válasz” kategóriához 0,8 % tartozott.

Településünkön mind a négy történelmi egyház rendelkezik sírkerttel. Az izraelita temető már bezárt. Figyelemre méltóak a Farmosi úti evangélikus temető 19. századi síremlékei és a római katolikus temető Mária-grottája, amit a Blaskovichok emeltek.

A római katolikus templomnak két harangja van. A nagyharang 487 kg tömegű, 1900-ban öntötte Seltenhofer Frigyes. A kisharang 150 kg tömegű, 1936-ban Szlezák László öntötte. Az önkormányzat és civilszervezet, és a lakosság összefogásával 2006-ban két új harangot (lélekharangot) szenteltünk fel..

 

 

Katolikus Egyházközösség

Kármán János

+36 30/ 422 2095

2766 Tápiószele, Széchenyi u. 2.

 

Tápiószele-Tápiószőlős-Újszilvás és Farmosi Református Egyházközösség

Nagy József Mihály

+36 53/ 380 033

2766 Tápiószele, Széchenyi u. 19.. 

Evangélikus Egyházközösség

Kustra Csaba

+36 29/ 432 029

2766 Tápiószele, Széchenyi u. 32.

Tápiószele Város Önkormányzata

15730806-2-13

Ügyfélfogadási idő

Hétfő: 7:30 - 12:00, 13:00 - 17:00

Szerda: 7:30 - 12:00, 13:00 - 16:00

Csütörtökön 7:30 - 12:00

Tápiószele Város Önkormányzata 2025@ Minden jog fenntartva! Impresszum és jogi nyilatkozat